|
2018. október 25-én, nyolcvannyolc éves korában elhunyt a legendás Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió örökös főbemondója, az 1956-os forradalom és szabadságharc hangja. Bőzsöny Ferenc maga volt a megtestesült erő és hit, nem véletlen, hogy ő lett a hang, ami összekapcsolódott a nemzetünk egyik legfelemelőbb és egyben legfájdalmasabb forradalmával. Neki akkor és ott kellett lennie és az ő hangján kellett megszólalnia a sokaknak, akik az utcákon próbálták kivívni a szabadságunkat.
3 Comments
A választási eredmények és a csalódottság igazi hibáztatáscunamit idézett elő, aminek középpontjába a sötétnek, megvezetettnek és elmaradottnak tartott vidéki szavazók kerültek. Ők lettek az első számú bűnbakok, a birkák, akik miatt a felvilágosult fővárosi balliberálisoknak el kell viselniük Orbán Viktort további négy évig. Mivel nem egy „független” és „objektív” oldalon, csatornán megszólítottak minket, vidékieket (hiszen jómagam is ebbe a csoportba tartozom) a fentebb felsorolt jelzők enyhébb vagy durvább változatait használva, így gondoltam, most itt az ideje, hogy a vidék is bemutatkozzon.
Elnézem a tüntetésekről készült felvételeket, olvasom a különböző médiafelületeken található kommenteket, cikkeket, látom a közösségi médiában kiposztolt dühös kirohanásokat. Látom az egyik oldalon a gyűlöletet és a dühöt, a másik oldalon az értetlenséget és az őrlődést. Az adatok, tények, érvelések és a próbálkozások a következtetések levonására, a logikus magyarázatok pedig senkit sem érdekelnek. Totális háború zajlik, amelyben ellenségként kezelik a másikat, nem pedig ellenfélként. Ezt pedig nem a politika csinálja, ez most már mindennapos gyakorlat. De mikor vonják felelősségre a valódi bűnösöket?
Jó dolog ez a közösségi média, hiszen olyan emberekkel tarthatjuk a kapcsolatot, akikkel mondjuk az általános iskolában jó volt együtt fogócskázni vagy fára mászni. Jó és érdekes dolog látni, milyen felnőtt lett valakiből, akit gyerekként ismertünk. Ám mi van akkor, ha ez a felnőtt, akivel gyerekként a homokozóban játszottunk, nem úgy látja a világot, ahogyan mi. Mondhatjuk, hogy semmi nem történt, de azért érdekes figyelni, ki hogyan és mi alapján alakította ki a világát.
„Csaltatok, szavazatot vettetek, újraszámlálást most, radírozható tollakat használtatok, az emberek sötétek (főleg a vidékiek), és mindenkit megfélemlítettetek, ezért nyertetek.” Ez és ezekhez hasonló gondolatok olvashatóak a toleráns és a demokráciát legalábbis szóban tisztelők közösségi oldalain, burkoltan vagy nyíltabban hallhatók a csalódott ellenzékiek nyilatkozataikor, valamint láthatjuk ezeket a „független” híroldalak cikkeinek kommentjeinél. Igen, nyilván csak ez lehet a teljes megsemmisülés magyarázata. Sőt, békaemberekkel is beszélgettünk a víz alatt, idehívtuk Merlint, hogy egy mozdulattal változtassa át a kormányváltó hangulatot ellenzékváltóra, és megbűvöltük az ellenzéki pártokat, hogy a kampány és az elmúlt évek alatt bemutassák ezt a minden észt és nemzeti érdeket nélkülöző ámokfutást, amit ők valamiért programnak hívnak.
Wass Albert mondta: „Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi sérelmet, pártoskodást és nyújtsunk testvérkezet mindenkinek, aki szívében és szándékában magyar még, még akkor is, ha nézeteink sok mindenben nem egyeznek.” Csodálatos, erős, hittel teli szavak, hit egy olyan nemzetben, mely képes öntudatát megőrizni és kicsinyes érdekek fölé helyezni. Hit egy olyan népben, melynek tagjai mindennap boldogok, mert magyarnak nevezhetik magukat, éljenek a trianoni határokon belül vagy azokon túl.
Egy normális választás során értékek és jövőképek közül kell választaniuk az embereknek. Megvannak az oldalak, az irányok, az elképzelések, amiket a pártok fednek le. Hangsúlyozom, egy normális választás esetén történnek így a dolgok. Magyarországon – az ellenzéknek hála – ez a kampány most inkább egy Monty Pythonnal ötvözött Muppet Showra hasonlít.
A pártok és azok képviselői egy ideológiai skála több pontján helyezkednek el. Hol közelebb, hol távolabb állnak egymástól, irányvonalaikban, módszereikben különböznek egymástól. A választópolgár ismeri ezeket a meghatározásokat, tudja, melyik párt mit képvisel, és eszerint le is tudja rá adni a szavazatát. Ismeri az irányvonalat, ami mentén megkapja a közelebbi és távolabbi jövőképet. A Fidesznél világos az irány, tudjuk, ki a vezető, látjuk a jelölteket. A másik oldalon azonban fogalmuk sincs, mit kezdjenek a jövőnkkel.
Ez a vándorlás történhetett békés és véres úton egyaránt, a lényegen azonban a mód nem változtatott: az egyik nép felemelkedett, a másik nép elbukott. Ez a mostani migráció tétje is. A modern kor embere önhittségében és kényelmében hajlamos megfeledkezni arról, hogy semmi sem állandó és semmi sem tarthat örökké, még a megszokott világ állapota sem. Igen, Európa nemzetei nagyon régóta élnek a mostani berendezkedésük és az elfogadás, a befogadás, a tolerancia erőszakuralma szerint, éppen ezért elfelejtették, hogy mindig jöhetnek olyan korszakok, amikor a fennálló rend kerül veszélybe.
Adott a kormányon lévő párt, amelynek az a célja, hogy hatalmon maradjon. Teniszhasonlattal élve nála az adogatás és az előny, hiszen négy éve volt bebizonyítania, hogy képes kormányozni az országot. Éppen ezért a programját is úgy állítja össze, hogy az ne csak négyéves ciklusra, hanem hosszútávra szóljon. Vele szemben indul az ellenzék, amelynek a legfőbb feladata rámutatni a kormány hibáira és megmutatni egy másik kormányzati alternatívát. A gyakorlatban azonban az ellenzék részéről ebből semmi sem látszott az elmúlt években.
|
TartalomReflexiók aktuálpolitikai eseményekre, cikkekre és véleményekre |
